3.rész

3.rész

Egész nap az "édes szerelmespárt" kellett kiszolgálnom és néznem ahogy enyelegnek egymással. Kornelia szándékosan tette hisz tudja,hogy nincs ellenem Ashton sőt... Felicia pedig állandóan a fülembe suttogott "nézd milyen édesek, te sose leszel ilyen boldog,téged senki se fog szeretni" és a végén mindig csak röhögött. Már megszoktam de fáj. Fáj mert egy ponton igaza van. Senki se szeret...és állandóan csak a szürke kis egeret játszom aki nem mozdul ki így nem várhatom el,hogy bárki is szeressen. Sóhajtva törlöm le a szekrényeket Kornelia parancsára nem mintha ma már nem tisztítottam volna legalább ötször le.
-Nekem te ne mond meg mit csináljak!-morogtam oda amikor Ashton kiment a mosdóba.
-Jó, akkor holnap már mehetsz is az utcára úgy is csak a terhünkre vagy. -vágta oda hozzám. Teher. Teher vagyok az embereknek. Semmi több...
A könnyeim patakként csurogtak le az arcomon és Kornelia már sehol se volt.
-Sasha mi a baj?- Ash aggódó tekintettel teremt előttem és engem figyelt. Miért csinálja ezt? Ne foglalkozzon velem! Ne érdekelje,hogy mi van velem! És ne álljon ki értem! Csak hagyjon békén!
Az helyet,hogy a fejéhez vágtam volna csak ölelésbe vont és szorosan tartott a karjaiba. Otthon...két kar...nyugalom,biztonság,szeretet otthona. Ezt jelentette számomra Ashton.
Az ajtófának dőlve Kornelia figyelt minket gyilkos tekintettel így amikor észre vettem rögtön kibújtam a biztonságot adó karok közül és mit sem törődve Ashtonnal kirohantam az udvarra.
Sosem voltam olyan aki nagy lábakon éli a tinédzser korait aki bulikba jár,kocsmába vagy épp barátokhoz... én voltam az aki elmenekült a feszültség elől ki egy kis legelőn egészen az erdőig ahol az ösvény már maga volt számomra a nyugalom.
Aki mindig egy kis kosárba gyűjti a leveleket makkokat,gesztenyéket... aki mosolyog ha a szél a hajába kap és a haja eltakarja az arcát és úgy érzi mintha repülne.
Repülni...a mindenség felett. A gondolkodásom nem egyezett a magam korosztályával... mindig valamivel előrébb voltam.Csak sétáltam...gondolataimba merülve nem tudva hova lépek a lábam vitt a saját feje után.
Már csak akkor tértem vissza a való világba amikor éreztem,hogy nekem jönnek a hirtelen jött fény pedig majd kiégette a retinámat. Hol vagyok? Központba... hisz az erdőből a városba lehet kijutni. Klasz. Hogy jutok vissza? Pénzem nincs, vissza gyaloglás maradt az egyetlen esélyem de mire vissza érek észre vesznek,hogy elmentem. Hamarabb vissza kell jutnom,mielőtt keresnének.
-Hé Sasha hát te?- hallottam meg egy ismerős hangot. Aww köszönöm,köszönöm,köszönöm.
-Szia Luke.- mosolyogtam majd átölelt amit boldogan viszonoztam. -Sok volt a séta.- nevettem majd elindultunk Luke-al.
-Figyelj, haza tudnál fuvarozni? Nem akarom,hogy meglássák,hogy elmentem. -néztem messzebbre csak,hogy kerüljem a tekintetét.
-Semmiség. De előtte üljünk már be valahova és nyugi Carolint majd elintézem. -kacsintott biztatóan mire vállat vonva elindultam Lukeal egy kávéházba.
Meglepően jól telt a társalgás ha csend is volt az kellemes csend volt és magamon is meglepődtem,hogy ennyit tudok beszélni. És talán még Lukeot se untattam.
-Ne! Tényleg? -fogtam a hasamat a nevetéstől amikor épp azt mesélte,hogy ismerkedett meg Ashtonnal.
-Sosem felejtem el bár szerintem ő se. -nevetett Luke.
Már vissza fele tartottunk a kocsihoz majd 5 perc kocsikázás után meg is érkeztünk.Meglepő módon nem féltem a következményektől. Jót tett ez a kikapcsolódás.
-Nagyon jól éreztem magamat. Máskor is megismételhetnénk. -mosolygott rám Luke miután kinyitotta nekem a kocsi ajtót.
-Szerintem is. -nevettem majd beléptünk a házba ahol szúrós tekintettekkel találtuk magunkat szembe.
Luke bátorítóan megszorította a kezemet majd egy aprót bólintott én pedig elindultam fel az emeletre.
-Hova kisasszony?-szólt utánam Caroline.
Hátra fordultam de csak Ashtont vettem szemügyre aki zavarodott állt majd újra elindultam fel és Luke pedig magyarázkodásba kezdett. Köszi Luke adósod vagyok.